Hóban álmodom
A szél fújt, a hó esett,
De én kint voltam veled.
Csupán álmodoztam róla, hogy mi együtt leszünk,
de mindig is tudtam, hogy a szívünk erősebb, mint az eszünk.
Megérte várni, minden fájó perc most már öröm,
mert tudom, hogy a szívedért nem lesz több köröm.
Letudtam én a rohanást, a szenvedést, s most
Nézzük csöndben, együtt a hóesést.
Csak fogom a kezed, olyan jó hogy az enyémben tarthatom.
Érzem, hogy szeretsz és el nem engedsz már,
Egy hópihe az arcomra hull... felébreszt a táj.
Álmodtam csupán minden egyes szót, az érintést a csókot, ami volt.
Megszakad a szívem, de sohasem felejt,
A szenvedés s a kín a boldogsággal kevert.
Feladnám, de felejteni nem tudok,
Várok rád, míg szívem az utolsót nem dobog.
Akkor vége lesz, nem nézlek többé már,
nem figyelem a mosolyod, s hogy mikor jössz hozzám át.
Szellemként, majd lopva veled leszek,
Ha már nem tudod, én akkor is szeretlek.
Vigyázom álmod, veled leszek éjjel,
Ha a szíved a magány börtönébe lép be.
De ha rátalálsz az igazi boldogságra,
Engem már csak a feledés várhat...
Eltűnök majd, mint reggelre a Hold,
Csak annyit kérek, soha ne feledd, ami velem volt.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Neki
Vicces minden szó,
ami elhagyja az ajkad,
De néha e kincs a gonoszságban ragad.
Nemet mond nekem,
Aki bármit kérhet,
Ne legyél már ilyen, kérlek.
Ne mondj ellent,
Én csak igent akarok,
A kérésre, kérdésre, mindenre, amit akarok.
Gonosz vagy, de nekem így jó,
Minden amit te mondasz, az úgy van jól.
Piszkálnálak még, de már fárad a kezem,
Gyere, menjünk aludni, add a kezed.
Megvárom, míg elalszol én meg majd nézlek,
Csinálok rólad néhány vicces képet.
Holnap majd megy a napi kakira,
És hozzám se szólsz többé, tutira.
Ezért inkább a képet hagyom,
De csak mert én rendes vagyok.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Emlékezz rám
Egy csók, amire az álmaim építhetem,
Egy szó, mellyel az álmaimat átélhetem.
A csók valós, a szó csak álom,
Amit talán még most is várok...
Minden egyes perc nélküled nehéz,
Pedig nem is voltál igazán az enyém.
Feledni próbálom az igaz szerelmet,
Még nem megy, a szívem magányban kesereg.
Idővel talán, majd egyszer elmúlik,
Addig meg a fájdalom elnyúlik.
Emlékezz rám, emlékezz a múltra,
A sok nevetésre és átélt búra.
Emlékezz, mikor először megláttál,
S mikor először engem hallgattál.
Emlékezz arra a kicsike pontra,
Amikor szerelmem írtam le egy sorba.
Emlékezz erre a lányra, és tudd,
Hogy rád örökké várna.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
ReDi mese
Hat éve történt, hogy megismertem őt,
Nem tudtam mi mindent érezhet férfi iránt a nő.
Akkor még csak barátom volt, de valahol,
Valamikor mindent elrontottam, ami volt.
Három év után, én beleszerettem,
S azóta nem is feledtem.
Nem is tudnám, hiszen a szívem csak érte dobog,
A lelkemnek ő mindig erőt adott.
Mert bár barátom van száz és ezer,
De szerelmet nem keresek, szívem utána eped.
Elmondtam, mi szívemben él,
Ő csak annyit mondott, Oké.
Nem tudtam én, hogy mit jelent ez,
Míg el nem mondta, hogy ő mást szeret.
Nem fogtam fel, a remény erőt adott,
De minden megváltozott egy Keddi napon.
Megláttam őt, a lánnyal nevetve,
Kézen fogva, igazán szeretve.
Ekkor jöttem rá, hogy velem sohasem boldog,
Hogy hiába vagyok a barátja, én neki kevés vagyok.
A remény megtört, a mellkasom szorít,
A szívem meghalt, életemre sötétséget borít.
Már nem akarom szeretni, sohasem fájt ennyire,
Feledni akarom, de még mennyire.
Ám rá kell jönnöm, minden próba hiába,
Ami fáj, nem múlik el, szeretem holnapból a mába.
Oda és vissza, érte bármit megtennék,
Egyetlen csókjával örökké ellenék.
De minden tiltott, az érintés a csók,
Még ha ölel, vagy ha kézen is fog.
Mert érintett már, mint fiú a lányt,
De ez kevés, mindent a feledés vár.
Szeretni már nem tudok, csak barátokat lehet,
Mert számomra a szerelem a pokolba mehet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Bűnbánó Ének
Mikor megszülettem, zuhogott az eső,
Nem tudták, hogy később baj lesz ebből.
Ahogy cseperedtem, nőttek a bajok,
Mindenki miattam aggodalmaskodott.
Minden az én hibám, miért születtem meg?
Miért kell, hogy mindenki miattam szenvedjen?
Nem akarom látni a sok fájó arcot,
Amit én rontok el, az az én kudarcom.
Nem kell hogy fájjon, nem kell hogy érezd,
Csak kérlek nézd, ahogy most élek.
Mosoly, nevetés, ez minden álmom,
De nélkületek miden fakó álom.
Veletek vagyok ép és egész,
Maradj velem, hogy ne legyek kevés...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Könnycseppek verse
Egy betű, egy szó, egy mondat,
Minden itt van, amit a szív most mondhat.
Elvesztettem valamit, ami mindig éltetett,
A jókedvem az, melyet a barátnőm ihletett.
Ha velem volt, minden ragyogott,
Viccek, nevetés és könnyed mosolyok.
Ám megfagyott a légkör, nyoma sincs a mába,
Minden kacaj hamis, mert belül a fájdalom árad.
Nem akarom így látni, minden az én hibám,
Mert olyat szeretek, aki nem hallja az imám.
Történtek dolgok, én mégsem bánom,
Nem érdekel, ami elmúlt, többé nem várom.
Felejteni akarok, törölni a rosszat,
Visszakapni a barátnőmet, de gyorsan.
Újra akarok nevetni, jóízűen rajta,
Hogy milyen vicces is ahogyan mondta.
Sétálni, mosolyogni, többé sohasem bánni,
Nem akarok így élni, és a vidámságra várni.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
A legjobb barátnőmnek
Fáj minden szó, minden érintés és pillantás,
De amit láttam, nem volt több, csak egy villanás.
Tőrként hatolt szívembe, s ejtett sebet létembe.
Mégis, most minden rosszabb, a fájdalom megöl,
Én ezt soha nem akartam,a ments váram ledől...
Elveszíteni azt, ki mindig mellettem állt,
Aki szinte már a részemmé vált.
A legjobb barátnőt soha el nem engedjük!
Értsd meg, te vagy a több mellettük.
Mert bár szeretem őt, életem adnám érte,
Téged elhagyni, soha meg nem érte.
A fájdalom enyhül, a szerelem is múlik,
De a barátság örök és valóban Földön túli.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Csak egy mosoly
Mikor először láttam, csodálkoztam rajta...
Csak néztem, milyen édes is az ajka.
Máskor már vele nevettem,
S végül beleszerettem.
Bíztam, hogy jobb lesz majd,
De nem tudtam, hogy messze van még a rajt.
Vártam s vártam, újra néztem,
Ismét elhűltem, de most már kértem.
Kapni nem kaptam meg még,
De késsen csak, édesebb lesz a vég.
Ajkai egyszer az enyémet kényeztetik majd,
Vadul vagy lágyan, akár a vaj.
Tudni akarom, a sajátomnak érezni,
Érteni, hogy más miért is szereti.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Fájdalom
Romlott a Világ, romlottak az emberek,
De csalódnom néhányban sohasem kelletett.
Bíztam bennük, szerettem én őket,
De történt valami, ami tönkre tett mindent.
Összetört szívemet darabokra tiporták,
A fájdalom elemészt, nem bírom tovább.
Nem akarok élni, így biztosan nem,
Hogy azok, akiket szerettem elárulták szívemet.
A testi fájdalom csekélység volt ahhoz,
Ami közben bennem nyomot hagyott.
Nem hiszek én már soha senkinek,
Csak élem az életem, amíg lehet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Mért?
Nevetek a bánaton, ez az igazi szánalom.
Szeretni valakit, aki téged nem szeret,
Aki baráttól többe sohase vett.
Érezni a kínt, mely átjárja a tested,
Görnyedni az ágyon, temetni a lelked.
Hittem benned, mond meg, mért tetted?
Kérdésem a semmiben lebeg,
Válaszod nem jön, a szívem megremeg.
Hamis pillantás, hazug szavak,
Azt mondtad szeretsz, de szívem egyedül maradt.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Reménytelen
Emlékszem, mikor először láttalak,
Tudtam, hogy téged vártalak.
Te voltál az, akiért érdemes volt élnem,
De már úgy érzem, megszakad a szívem.
Szeretni téged titokban,
Nézni téged, gyönyörködni lopottan.
Álmaimban csókolt már ajkad,
De valójában e kapcsolat itt sohasem tarthat.
Barátod vagyok, fontosnak tartasz,
Mégsem keresel, csak ha magadra maradsz.
Hiába várlak én minden áldott nap,
Csupán lopva láthatlak, kezemben egy lap...
Fénykép rólad, mitől elszorul a szívem,
Veled nevetek, de nem erről szól a rímem.
Most minden más, sötét felhők fölöttünk,
Csak te vagy és én, az idő elszáll felettünk.
Legyek remegő kezű idős hölgy,
Szívemben lehet akár egy hatalmas völgy...
De nem feledlek, nem engedlek el,
Míg élek, szeretnem kell.
Te vagy és voltál és mindig is leszel,
Még ha csak egy emlék is, de boldoggá teszel.
A mosolyod felvidít, bármi is fájt,
Emlékek közt nevetve a sírás is vár.
Boldog voltam, de sokszor szomorú,
Talán néha túl sokat akaró.
Ez az érzés talán soha nem enged már,
Lehet hogy a szívem nem bírja, de vár.
Fájdalmak közepette sírva fakadok,
Én tőled többet akarok!
Ölelni, csókolni, érezni hogy szeretsz,
Hogy mindig vidáman velem nevess.
Érezni akarom bőrödnek illatát,
Tested melegét, ajkaid zamatát.
Talán majd egyszer elérem a célom,
Vagy csak életemnek véget vet a démon.
Szerelem a halál igazi démonja,
Ki el visz téged innen bárhova.
Talán majd én is ott végzem, lent a pokol mélyén,
Túl sokat vártam a barátságunk lévén...
Nem szeretsz, nem is fogsz, én tudom,
De a szívem nem felejt, még ha lelkem el is bukott.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Várom a halálom
A halál ezer arca lecsaphatna rád,
De téged elkerül, engem vár...
Várjon nyugodtan, meguntam a létet,
Inkább mennék a pokolba, csak legyek távol tőled.
Nem bírom már a kínt, mi szívemet nyomja,
Meghalni félek, így csak eltűnök a múltban.
Kínoznak az emlékek, fáj minden szó...
Megtenni mégsem merem, mit a szívem súg.
Egy nap talán minden más lesz, véget ér a fájdalom.
Addig meg szenvedek és várom a halálom.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Talán nem is igaz,
Talán csak egy álom.
Amire tiszta szívemből vágyom.
De amíg szeretlek,
Nem bánom ha fáj,
Mert így szeret a szív igazán.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Gyűlölet
Gyűlöl a tegnap, gyűlölsz te,
Gyűlöl a múltam, kérlek engedj el...
Gyűlölnek az emlékek s minden egyes szó,
Amit valaha mondtál, mint egy kedves bók.
Gyűlölnek a fák, a szél s az ég,
Az emberek, az állatok és minden ami szép.
Gyűlölt a Hold és vele együtt a Nap,
Bárcsak vége lenne, nem lenne több lap.
De amíg élek, zavarok -e Földön,
Mert én vagyok a rossz, maga ördög....
Bánat, fájdalom ez vagyok én,
Könnyek, csalódás, ez vagyok rég.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Szívfájdalom
Ezer hamis szó, érintés, és bók
Hazugságok tengere, mely ellep minden igaz szót.
Játszol velem, hamisan áltatsz,
Nem szeretsz, nem is fogsz... ez csupán a látszat.
De mégis minden érintést, minden kicsi szót
Jó mélyen a szívembe zártam ami volt.
Mert talán hazugság mind, fáj is még mindig nagyon,
De amíg fáj, nem felejt a szívem, nem... nem hagyom.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Érzés
Egy gondolat, néhány szó...
Forró érintések, pár apró csók.
Égető vágy, melyben egész testem ég,
Nem tudom, szerethetem -e Őt jobban még.
Ha hozzám ér, többé el nem engedem én,
Hisz őrá vártam már oly rég.
Övé a szívem, amíg csak élek,
Remélem mindig ezt mondja majd: Szeretlek Téged!
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Szeretni őt
Valahol a Világban él most még ő,
De megígérte, hogy meglátogatja a hőn szeretett nőt.
Teltek a napok, hetek lettek már,
szerették egymást, mégsem jött, csak várt.
Magánytól gyötörve kóborolt egy parkba,
Bele ült a hintába, s szomorkodott rajta.
Szellő ringatta, az illata szállt,
Olyan ismerős, éreztem már.
Álmaimban, mikor egyedül ültem,
Fekete szempár nézett rám derűsen.
Mosoly fogadott s szívem félre ütött,
Felé nyúltam, bőre már sütött.
Kreol bőr, fekete szemek,
Tudtam jól, szerelmes leszek...
Lágy érintés, puha csók, ölelés és sok pici hó,
Nem látott még havat, olyan boldog volt...
Gyermeteg mosollyal ő hozzám bújt.
Forróság mindenütt, körülöttünk hó,
Szeretni őt még mindig olyan jó.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Egyszer mindennek vége
Egy utolsó szó, búcsú tőled,
De még nem szerettem ki belőled.
Mégsem akarsz, te nem szeretsz engem,
De miért nem mondtál igazat nekem?
Ennyi kellett összetört szívemnek,
Vége lett a kapcsolatnak, vége van mindennek.
Fáj nagyon, de feledni nem tud az eszem,
Ha keresnél, én többé már nem leszek..
Testem a földben, lelkem a Pokolban leled.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Mintha lettél volna
Fájó pont a mellkasomban,
Ilyen, ha valakit a szerelem sújtja.
Egy fakó kép, mégis úgy fáj...
Egy régi emlék... halovány már.
Egyszer, mikor láttalak téged,
Szemed megbabonázott, talán ez volt a végzet.
Halk suttogás, virtuális csók...
Viszonzatlan szerelem, reménytelen szó...
Könnyözön, bánat, gyilkos magány,
Te elmentél, örökre itt hagytál.
Üveges szemek, széttört szív,
Magányos hetek, haldokló lény...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Hiszemi
Hittem benned, mindig úgy vártalak,
Reménykedtem, s szívembe zártalak.
Kimondtam a szót, mi oly rég óta bennem él,
Válaszul egy sóhaj: ...Óh, ha időm lenne még...
Öröm és remény elfakultan él,
De téged feledni nem tudtalak még.
A fájdalom emészt, szívem sajog,
Szemem könnyes, hiányzol nagyon.
Látni akarlak, szeretni téged!
Veled lenni jó volt, emlék... csak még egyet?!
Utolsó szó: Szeretlek, végül egy csók: sohase feledlek...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Árgus szemek
Két szem figyel, körbe - körbe jár...
Valakit figyel, valamit vár...Szíve heves, kalapál...
Lelke ragyog, s csöndesen vár.
Feltűnik a színen egy helyes kis srác,
A lány örül, s izgatott már.
Árgus szemekkel figyel a lány,
S csöndesen nézi, ahogy ő tovább áll.
Nem szól semmit, csak fájó szívvel nevet,
Hisz oly régóta utána eped...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Fájdalom
Zúg a fejem, szinte már fáj,
1001 gondolat szambázik át.
Most mi tévő legyek? Vajon ő is szeret?
...Kétségbeesetten nézek egy fát,
Ami a kertben egymagában álldogál.
Talán én is így végzem... Egyedül és árván,
Mert túl sokáig vártam Én rá...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Angyal mese
Vörösen kel fel a Nap az Égen,
Talán egy angyal halt meg éppen...
A fák lombjai csak árnyéka a mának,
Körülöttem vannak a sötét árnyak.
Vérzik a Nap s vérzik az Ég,
Vérzik a Lélek s vérzik a Szív.
S mikor újra felkel a Nap, egy testbe vagyok zárva,
De ha jön az Éj, lelkem újra szárnyal.
Ezért míg élek, boldogságom mese,
Halálom napján újra angyal leszek.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Van egy kebel, melyben vérző szív teper.
Mert szerelme viszonzatlanul hever.
De, hogy is szeretné, kit ő szeret,
Ha a srác nem látta, nem beszélt még vele.
Nem tudja ő, hogy a lány érte él,
S élete e versel véget ér.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Csak az fáj az Én lelkemnek,
Csak az bántja szívemet,
Hogy, akit én szeretek
Az enyém soha nem lehet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Fáj szeretni, akit nem érhetsz el.
Aki azt sem tudja, hogy létezel.
Tudni, hogy nem kellettél neki,
Érezni, hogy más is szereti,
Olyan, aki el is érheti.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Fekete vér a kés élén,
Fekete vér szárad a kezén.
Szíve már az utolsókat rúgja,
Ilyen az, ha valakit a szerelem sújtja.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Összetört szívem fájdalmában kesereg,
Kicsiny szememből csak a könny pereg.
Kiállván az esőre elmossa a könnyem,
Nem látja senki megint érted, könnyezem.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Mikor rád nézek, elszorul a szívem,
Eszembe jut, hogy szerettelek téged.
Szeretlek én most és mindig,
De a könny a fájdalmon sohasem enyhít.
Csak egy szó, mi nekem minden...
De téged hidegen hagy régen.
Hát mond, barátnak jó vagyok?
Ha szükséged van rám, mindig ott vagyok.
Bármit megteszek, hisz tiéd a fele szívem,
Te vagy az én Jacob -om az igazi létben.
Nem vagy farkas, csak egy csodálatos ember,
Szavakban gazdag, mint cseppben a tenger.
Szeretlek, s tudod jól,
Szólj ha ennek vége és kezdődhet a múlt.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Magányosan
Halk kacajok, fakó képfoszlány,
Ez minden, mit itt hagytál.
Elmentél, hiába kértelek, hogy; Várj!
Most a magány kínoz, annyira fáj...
Gyere vissza kérlek, nélküled nem élhetek,
Engem csak a lényed éltet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Temetésed napján
Gyászos zene töri meg a csendet,
Kezemmel eltörlök egy könnycseppet.
Szívem megszakad, oly nagyon fáj...
Gyászoló szívem veled a mennybe száll!
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Esti Kérdés
Sötétedik odakint, hűvös már az idő,
A sötétség az ágyba int, lejárt az időm.
Egy buja gondolat fészkelődik agyamban
Esti kérdésként felteszem magamban;
-Szeret e úgy, ahogy én őt...
Csókol e majd, mint férfi a nőt?
Szememet lehunyom, mosolyogva fekszem,
Álmomban veled lehettem.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Szerelemre vágyva
Csönd honol piciny szobámban,
Egyedül ülök a magányban.
Nincs senkim, egyedül vagyok,
A családom a szívem, a lelkem a barátok.
Mégis hiányzik valaki, aki átölel,
Aki szívből, szerelmesen rám figyel.
Hiányzik az életem szerelme,
A nagy Ő kerestetik szerelmes szerepbe!
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Az élet körforgása
Telnek a napok és a hetek,
A percek gyorsan peregnek.
Nem is veszed észre, mi minden történik,
Rohansz s az élet kisiklik.
Belebotlassz egy kedves "Ő" -be,
Megváltozik minden tőle...
Boldog vagy és szinte szárnyalsz,
Az idő pergését sem bántad.
Mikor elérted a boldogságod csúcsát
Simán eldob, kaphatsz egy pofást.
Emészt a fájdalom, kínoz a magány,
Széttört a szíved, csábít a halál.
Tudod jól, jobb nem lesz tőle,
De már szíven szúrt a sors tőre.
Csak egy megtört szív kesereg,
Míg el nem jön az új herceged...
Utána megint minden szép és jó,
És ennél maradva élni oly jó...
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Rólam
Mások azt látják; Mindig vidám vagyok.
Mindenki irigyel, azt hiszik boldog vagyok.
Pedig nem így van, ez csupán a látszat,
Nem is sejtik, hogy van ami nekem is fájhat.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Jó éjszakát
Sötét éjszaka van, de a Hold ragyog,
Álmaimban mindig veled vagyok.
Elakarom mondani szívem szavát...
De csak annyit mondok;
" Jó éjszakát! "
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Neked
Mikor ezeket a sorokat nézed,
Jusson eszedbe, hogy ki szeret téged.
Érezd, hogy valaki érted él,
S nélküled az élet mit sem ér.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Kiadó szív
Egy őszinte szív kiadó,
Elköltözött a régi lakó.
Keresek; Egy csendeset és rendeset,
Aki hűséggel tudna szeretni engemet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Egyszer
Egyszer egy éjszakán, te is fogsz majd sírni,
Ki jössz a temetőbe a sírokat nézni.
Síromon egy kismadár panaszosan zengi,
" Itt nyugszik az, ki boldog akart lenni! "
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Így élek én
Élem az életem, mint mindenki más.
Szomorú vagyok, ez nem vitás.
Szívemet elhagyta az a szó, hogy Remény...
Mert nem szeret az, kit megszerettem én.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
Éld az életed, de sohase szeress, mert a szerelemből csak bánatos lehet.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
A boldogságom temetése
Elvan az én boldogságom temetve,
Amióta nem nézek a szemedbe.
Csak te voltál életem szerelme,
Nélküled az életem elvan feledve.
- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . -
