Mintha lennék

Mielőtt belekezdenétek, ajánlanék egy kis zenét a történet olvasásához. Csak is a zenére és a szövegre koncentráljatok. A 2. és 3. link a szövegben található majd....

1. 

Csöndes bemutatja

Hold my hand

1.Richard

Telefoncsörgés riasztotta fel az éppen alvó Richardot. Mielőtt felvette volna a még mindig kínzó csörgést hallató készüléket, az órára pillantott. A kijelző vörös fénye hajnali kettőt mutatott. Fáradtan törölgette meg a szemét egyik kezével, míg a másikkal felvette a kagylót.

• Igen? - szólt bele rekedtes, álmos hangon.

• Szervusz, Richard. - a vonal túlsó végéből mély, nyugodt hang áradt.

• Apa... hajnali két óra?! - méltatlankodott a nyúzott fiú, és kimászott az ágyból, hogy ha már úgy is felébresztették, igyon egy kávét.

• Oh, ne haragudj... itt már kilenc is elmúlt. - kisebb csönd következett be. Richard kihangosította a készüléket, s az asztalra tette, míg a kávét elkészítette. Közben édesapja folytatta. - Hogy vagy mostanság?

• Megvagyok. Sok a munkám... most épp egy gigantikus méretű házat kell berendeznem. Lefesteni a falakat... megvenni a bútorokat... - Mindig is büszke volt a munkájára, hiszen imádja a lakberendezést. - De, ugye nem ezért ébresztettél fel? - nevette el magát.

• Nem, valóban nem. Az öcsédről lenne szó, Richard.

• Mit csinált már megint az a tökkelütött? - a hangjában mosoly bujkált, hiszen jól ismerte már kelekótya, rosszcsont öccsét.

• Kirúgták az egyetemről, verekedés miatt. - az apa elkeseredettnek tűnt. - Anyáddal arra gondoltunk, esetleg hozzád költözhetne egy időre. Talán segíthetne neked valamiben... vagy rátalálna magára. Richard, tudod, hogy mindig is rossz gyerek volt, de nem nőhet fel így. Már 18 éves elmúlt, de az élete céltalan, csak napról napra él, minden bajba belekeveredik. Anyád szíve beleszakad a fájdalomba...

Richard születésekor elvesztette édesanyját, így apja nevelte, talán ezért is ragaszkodik még így, huszonnégy évesen is az apjához. Amikor 12 éves volt, az apja újraházasodott, s nem csak új anyával, hanem testvérrel is bővült a Norton család. Samuel 6 évvel volt fiatalabb Richardnal, ennek ellenére mindig nagyon jól kijöttek. Míg Richard komoly volt, korához képest érett és okos, Sam csak a rossz híréről volt híres. Öccse elzárkózott tőle, s mikor Richard befejezte a középiskolát, Los Angelesbe költözött, és munkába állt. Már öt éve nem látta öccsét, Samet. Amikor haza utazott a szülővárosába, csak a szülei fogadták, Sam akkor sem ment haza. Számára fontosabbak voltak a barátok.

Ennek ellenére nem tudott nemet mondani édesapjának. Nagyon jól tudta, hogy anyjukat mennyire megviselik Sam ügyei. Mindent megbeszéltek, s hogy öccse valóban hozzá költözzön, ő maga ment el érte. Különben is rég látogatta meg a családját, s már szeretett volna élőben is beszélgetni apjával, és anyjával is.

Pénteken este érkezett meg Ookwoodba, ahol szülei finom vacsorával várták. Rengeteget beszélgettek, behozták a lemaradásukat. Öccse tisztában volt azzal, hogy szombaton reggel korán indulnak Los Angelesbe, ennek ellenére késő éjjel jött haza. Már mindenki aludt, legalábbis azt hitte. Ahogy bemászott az ablakán, Richarddal találta szemben magát.

• Szevasz, öcskös. - állt föl a fotelből Richard, és felkapcsolta az éjjeli szekrényen álló lámpát.

  Öccse arcán egyetlen pillanatra látott megilletődöttséget, majd ismét felvette a már megszokott, rideg ábrázatát. Lerúgta a lábairól megviselt tornacipőjét, majd a fürdőbe ment.

• Remélem bepakoltál, ugyan is reggel korán indulunk. Nem várok rád egy percet sem.

• Akkor akár indulhatsz is mert nem megyek veled.

• Ohó, dehogynem öcskös... dehogynem.

• Semmit sem pakoltam be és nem is fogok.

• Akkor ruha nélkül jössz. Engem nem érdekel...

• Akkor mi a fasznak kell elmennem hozzád? Mintha gyerek lennék. Baszd meg, felnőttem. Azt csinálok, amit akarok. - ordibálta Sam a fürdőből, majd becsapta az ajtót.

  Richard mit sem törődött öccse gyerekes hisztijével. Már rég bepakolták anyjával Sam ruháit, csupán kíváncsi volt, hogyan reagál a fiú.

• Izgalmas időknek nézünk elébe... - sóhajtotta maga elé, ahogy bement gyerekkori szobájába, és lefeküdt aludni.

A másnap korán eljött, s Richard fáradtan csoszogott le a konyhába, honnan friss rántotta és kávé illat áradt. Megállt a küszöbön, s anyját látta sürögni – forogni a konyhában. Emlékek törtek fel gyerekkoráról, akkor is lopva figyelte mostohaanyját, ahogy tüsténkedik a konyhában.

Meleg érintést érzett a hátán, s ahogy oldalra pillantott, mosolygó édesapjával találta szemben magát. Mosolygós arcának bőrén ráncok árulkodtak az idő múlásáról, mégis... mintha csak tegnap lett volna, hogy gyerekfejjel ugyan így állt, s apja ugyan ilyen szeretettel nézett volna rá, ugyan ezzel a megnyugtató, szeretetteljes mosolyával mosolygott volna.

Nem sokkal később Sam is megérkezett a konyhába. Akkor már mindenki asztalnál ült. Némán ült le bátyja mellé, majd falatozni kezdett. Bármilyen önfejű és akaratos, szereti az anyját és talán valahol a szíve legmélyén szeretné boldognak látni, ezért nem is mondott semmit reggeli közben. S bár látszott rajta, mennyire nem akar elmenni otthonról, nem szólt semmit. Búcsúzóul megölelte anyját, és mostohaapját, s beszállt az autóba. Richard elsőnek anyjához lépett, homlokon csókolta, és biztatóan rámosolygott.

• Ne aggódj, jó helyen lesz...

• Tudom, fiam... - mosolyodott el hálásan anyjuk, de mégis szemében könnyek csillantak meg. Mindentől jobban szereti Samuelt.

  Majd apjához lépett, megölelte és egy borítékot csúsztatott apjának zsebébe.

• Mi ez?! - ellenkezett volna az apa, de Richard leintette.

• Csak egy kis ajándék a házassági évfordulótokra. - mosolygott, majd beült ő is, s elindultak.

Az út hosszú volt, és csöndes. Sam fülhallgatóval hallgatott zenét, Richard pedig telefonokat bonyolított le, hiszen munkájához rengeteg segítő kell és persze cégek, akiktől vásárolhat. Értett az üzlethez, ahogyan a tervezéshez és a lakberendezéshez is. Középiskolában döntötte el, hogy ő lakberendező szeretne lenni, s szülei támogatták célja elérésében, ahogyan csak tudták.

***

2.Sam

Agglegényként egy kisebb lakás tulajdonosa volt. Két szoba, amelyből az egyik a műhelye lett, egy konyha és a fürdő. Nem kellett túl nagy körbevezetést tartani, ezért lerakta a bőröndöket a nappaliban, s a kanapéra mutatott.

• Ez a te helyed. Persze csak ha meg felel... Nem számítottam lakótársra.

• Tök mindegy. - vont vállat a fiatalabbik.

• Akkor, érezd magad otthon. A cuccaidat beteszem a szekrényembe. Ha kell valami, csak túrj bele, de légy szíves az én holmijaimat messziről elkerülni. - az utolsó szavakat már a hálójában árválkodó antik szekrénynek mondta, amelynek gyomrába öccse holmiját hajtogatta.

• Még mindig rendmániás vagy? Régen is mindig összehajtottad még a zoknikat is... - kuncogott Sam az ajtófélfának dőlve.

• Nem vagyok rendmániás, csak szeretem, ha minden a helyén van. Tudod, olyankor könnyű megtalálni azt, amit keresel...

• Épp ezért vannak szétdobálva a ruháim a szobámba. Mindig tudom, mit – hová dugtam.

• Na persze. Mint a szeméttelep.

• Lehet, de nem érdekel.

• El sem hiszem, hogy így megváltoztál... - rázta meg a fejét hitetlenkedve Richard, ahogy a hajtogatás befejeztével öccse elé lépett.

• Ez van. Rohadt a világ, én miért legyek normális?

Richard elgondolkodva nézett végig öccse arcán, s csak most fedezte fel Sam száján lévő karmolásnyomot. Még a száját is eltátotta a döbbenettől. Talán megkarmolták? Vagy elesett?

• Csak henna. - motyogta egy szemforgatás közben Sam.

• Henna? Az mi?

• Olyan tetkó, ami majd lekopik. - magyarázta lenézően Sam, majd a nappaliba ment és belevetette magát újdonsült ágyába.

• Mi a fenének csináltattál karmolást? Azt hittem, megsebesültél...

• Bár úgy lenne. - dörmögte az orra alá Sam, miközben a párna bojtjával játszott.

• Tessék? - kérdezett vissza Richard.

• Semmi. Van itt kaja? Éhen pusztulok...

• De hisz alig 2 órája ettünk.

• Na látod. Három óránként enni kell. -s már a konyha felé caplatott.

• A kisbabáknak. Tudtommal, te már „felnőtt” vagy... - ujjaival idézőjelbe tette a felnőtt szót.

• Bekaphatod. - felelte nemes egyszerűséggel Sam, majd elmerült a hűtő mustrálásában.

  Richard telefonja ismét csak megszólalt, így magára hagyta öccsét. Nem sokkal később ki is kellett mennie egy megrendelőhöz, ezért hát Sam egyedül maradt a lakásban.

  Most, hogy bátyja nem látta, körbe nézett azért. Megcsodálta a számos oklevelet, amelyeket Richard Norton névre állítottak ki. Nagyot szusszantott, majd behuppant a hatalmas franciaágyba. Kellemes illat csapta meg. Richard parfümje. Mélyeket szippantott, majd megrázta a fejét, és kikecmergett a puha fekvőalkalmatosságból.

• Olyan gáz vagyok... - lehelte maga elé, s inkább Tv-vel próbálta lekötni magát.

  Unatkozott egyedül az új lakásban, de még egy embert sem ismert itt, Los Angelesben, akivel elmehetett volna szórakozni. Bátyja is magára hagyta... csak a kapcsolót nyomogatta, ezáltal a képernyő folyamatosan váltakozott. Többször is evett, míg testvérét várta, de az csak nem akart jönni.

  Otthon, ha unatkozott, rágyújtott egy cigarettára. Ezért hát előkotorta a táskáját, és a cigaretta felfedezésére indult, elmerülve az óriási hátizsákban, amibe a személyes dolgai voltak.

  Ám hiába is kutakodott, sehol sem találta az újonnan vett dohányárut. Ingerülten túrt bele lilára festett hajába és mászkált oda – vissza a kis nappaliban.

• Tuti anyu dobta ki. Állandóan sipákolt, hogy hagyjam abba... - mérgelődött hangosan, s megállt egy percre. - Vehetnék is?! - majd eszébe jutott... - Ha lenne pénzem.

  Egyre idegesebb lett, ezért hát csak lement a városba. Több bolt előtt is elment, de gondolta, hogy nem adnának neki, ha elmondaná, hogy egy fityinge sincs. A metróállomásra ment, gondolván, hátha megszánja valaki. Jöttek – mentek az emberek, de hiába is próbálkozott a megszólítással, csak úgy elsétáltak mellette. Volt olyan, aki majd hogy nem felborította.

• A kurva életbe?! Mit kell tennem, hogy kapjak egy szál cigit? - tette fel a költői kérdést az égre nézve, mire valaki egy doboz cigarettát dugott az orra alá.

  Riadtan fordult meg, s egy magas, kissé borostás fickóval találta szemben magát. Arcán bágyadt mosoly ült, a szemei alatt már – már bőröndöknek számító táskák árulkodtak fáradtságáról.

• Vegyél nyugodtan... - mondta aztán a férfi.

  Kételkedve ugyan, de mégis csak elvett két szálat. Az egyiket a füle mögé helyezte, míg a másikat a szájába vette, és meg is gyújtotta, az idegen gyújtójával, amit szintén felé tartott.

• Kössz. - mondta Sam, s kifújt egy adag füstöt.

• Nincs mit. - válaszolta a férfi, majd zsebre vágta a visszakapott tárgyakat. - És miért kórencsálsz cigit a metróállomáson? Miért nem veszel magadnak? A ruháidból ítélve nem vagy hajléktalan, de még csak szegény se... - miközben beszélt, alaposan végig mérte a vékonyka srácot.

• Most költöztem ide... a bátyámhoz. És nem hagyott otthon pénzt.

• Oh, értem. - mosolyodott el ismét a jóképű idegen. Pillantásuk találkozott, s Sam arcára is mosoly ült. - Daniel vagyok.

• Sam. - rázta meg a felé tartott jobbot.

  Daniel csatlakozott Samhez, aki idő közben hazafelé indult. Beszélgetésbe elegyedtek, egészen jól megértették egymást. Sam lopva mindig felpillantott Daniel arcára, kíváncsi volt, mikor – hogy reagál a mondókájára.

• És, miért száműztek ide téged? - érdeklődött Dan.

• Mert... - elgondolkodott, hogy elmondhatja -e, vagy sem. - mert a szüleimnek nem tetszik, hogy biszexuális vagyok.

  Azonnal Daniel arcára pillantott, de bármennyire is fürkészte az arcát, nyomát sem látta döbbenetnek, undornak vagy megvetésnek. Dan csábosan elmosolyodott, majd előre mutatott.

• Megjöttünk. - mutatott egy négy emeletes bérházra. - Én itt lakom. Ha beszélgetni szeretnél... itt megtalálsz. - mondta, azzal kezet nyújtott ismét, s mikor elköszöntek, bement a lépcsőházba.

Sam elnevette magát, s fejcsóválva indult tovább, hogy ő is haza érhessen. Még mindig üres volt a lakás, ezért hát úgy gondolta, lezuhanyozik.

Épp vetkőzött, amikor leesett a füle mögött tárolt cigaretta. Meglepődött, hisz el is feledkezett róla. Mielőtt beáll a zuhany alá, gondolta elszívja. Lehuppant a nappaliban, az ágyaként szolgáló kanapéra, majd meggyújtotta, s lassan, de nagyokat szippantott a cigarettába. Kellemesen meleg érzés öntötte el a mellkasát. Megnyugtatta, amikor rágyújthatott. Azonban arra nem gondolt, hogy a lakásban tűzjelzők vannak felszerelve, ami pillanatokon belül be is kapcsolt. Ekkor kinyílt az ajtó, és ott állt Richard. A tűzjelző automatikusan beindította a tűzoltót, és minden csurom vizes lett.

Sam pedig csak szerencsétlenül ült a kanapén, cigivel a szájában, és arra gondolt, hogy perceken belül neki esik a torkának drága bátyja, Richard.

***

2.  

3.Howl

A kávézó ajtaja felé szerelt csengő megszólalt. Felpillantottam a pult mögül, s a szívem megdobbant. Ő volt az... Richard Norton lépett be. Csodálatraméltó mosolyát megvillantotta, s közelebb érve helyet foglalt a pultnál.

• Szervusz Howl, kaphatnék egy kávét? - kérdezte, s már azonnal készítettem is.

• Persze. Neked bármit, cimbora. Mi járatban erre felé?

  Richarddal még a középiskolában lettünk barátok. Mindig kiállt mellettem és megvédett, ha kellett. Számomra mindig is egy hős lesz.

  De, ez a csodálat, amit gyerekkorom óta érzek, már réges – régen több egyszerű gyermeteg rajongástól. Szeretem, szerelmes vagyok belé, már hosszú – hosszú idők óta. Ennek ellenére, sohasem mondtam el neki, hogy mit érzek. Mindent tudok róla, így azt is, hogy undorodik a melegektől. Egyszer, amikor szóba került a téma, azt mondta, hogy „ Elviselem a létezésüket, de nem támogatom őket.”

  Akkor végképp elfogyott minden reményem. Abbahagytam a sulit is, csak hogy elmeneküljek a közeléből. Képtelennek tartottam a mellette élést, hiszen ismerem magam annyira, hogy tudjam, nem lettem volna képes távolt tartani tőle magam.

• Képzeld, az öcsém hozzám költözött. - mondta már a kávéját kortyolgatva. - Anyáék szerint elzüllött. Gyerekként is rosszcsont volt, de most már nem bírnak vele.

• És azt hiszik, te megneveled? - kérdeztem cinikusan. Richard túl kedves ahhoz, hogy ilyesmit tegyen. Az öccse ki foglya készíteni.

• Nem tudom... de bármit is kelljen tennem, hogy megváltozzon, megteszem. Amikor elmentem Samért, nem volt otthon. Kicsit beszélgettünk anyáékkal, és egyszerűen megdöbbentett az a fájdalom és kétségbeesés amit a szüleim arcáról olvastam le. Egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Fogalmam sincs, mit tett Sam, de anya teljesen összetört.

• Hmm, érdekes. Talán drogozásba kezdett. Ez a mai fiataloknál elég menő dolognak számít.

• Honnan tudod? - nézett rám érdeklődve.

  El is felejtettem, hogy még nem beszéltünk azóta, amióta beiratkoztam egy tanfolyamra. Sok érdekességet tanulok ott, az esélyegyenlőségről, ami manapság szerintem sehol sincs, a nemek közti harcokról, diferenciákról és sok minden másról is. Így kerültek képbe a gyerekek is. Fiatalkori alkoholizálás, drogok, szexuális élet...

• Áh, tudod... beiratkoztam egy tanfolyamra és ott tanultuk.

• Tanfolyam?

• Igen, amolyan antropológia szerű.

• Oh, értem. Használati útmutatót nem adnak a fiatalokhoz? - kérdezte elmosolyodva, mire az én képemre is mosoly került.

• Nem, sajna azt nem.

Nem sokkal később barátom távozott, fél hogy az öccse lelép, de talán még a házat is felgyújtotta. Amiket mesélt Richard, én mindent kinézek a gyerekből...

• Megjött a váltás! - kiáltotta Mimi.

• Végre. - sóhajtottam fel, s rögvest az öltöző felé indultam. Fáradtan szedtem le magamról a kötényt, és akasztottam be a szekrényembe. Lassacskán átöltöztem, és mielőtt haza mentem volna, elugrottam a könyvtárba. Holnapra kell a suliba, de fogalmam sincs, hol találhatom meg. A legésszerűbb, ha elsőnek a könyvtárban keresem.

  Csönd volt, ennek ellenére egészen sokan voltunk. Fiatalok, középkorúak és elvétve idősebbek is. Belevetettem magam a sorok közé, s keresgéltem, de mikor harmadjára mentem végig ugyan azokon a sorokon, úgy döntöttem, segítséget kérek. Abban a pillanatban oda lépett hozzám valaki, és megkocogtatta a vállam. Amikor megfordultam, egy óriással találtam szemben magam.

• Ne haragudj, itt dolgozol? - kérdezte tőlem a srác, de én meg sem bírtam szólalni. Minimum 2 méteres volt a srác. Szőkésbarna haja tüsisre volt vágva, a szürkéskék szemét vastag keretű fekete szemüveg keretezte. Olyan tipikus stréber feje volt.

• Nem... nem. - mondtam elsőre kicsit bizonytalanul, még mindig sokkolt állapotban, majd kicsit határozottabban.

• Oh, akkor elnézést. - motyogta, s már indult is tovább.

  Még mindig hitetlenkedve lépdeltem a könyvtáros néni felé, aki szemüvege mögül felpillantott rám.

• Elnézést, asszonyom. Megkérdezhetném, hogy Konrad Fritzenbauw – Kapcsolatok című... - s mielőtt befejezhettem volna a nő már mutatta az utat.

• Harmadik szekrény, második sor. - a hangja kicsit sem volt kedves, sőt. Gyűlölöm az ilyesfajta embereket. Legyen az nő, vagy férfi.

  Oda mentem, ahova a banya... akarom mondani, a hölgy küldött, s leguggoltam, hogy szemügyre vehessem a második sort. De hiába is kereskedtem, sehol sem találtam. Háromszor is átnéztem, de nem találtam. Talán másik sorba tették. - ötlött fel bennem. Ezért felálltam, s nézegetni kezdtem a sorokat, hátha meglelem a könyvet valahová bepasszírozva. Elkeseredettségemben a plafonra pillantottam, és egy hatalmasat sóhajtottam. Ha nem lesz meg a könyv, nem tudom majd megírni a ZH-mat...

  Mégis csak megtaláltam a könyvet. Fentről a második sorban volt, ami rohadt magasan volt. Lábujjhegyre emelkedtem, és megpróbáltam levenni, de nem értem el. Fel akartam lépni az egyik polcra, de túl ingatagnak tűnt. Kell ez a könyv, meg fogom szerezni. Eszeveszett, őrült ábrázattal nézhettem körbe a terembe, mert többen is megijedtek,a mikor felém néztek. Megláttam egy üresen álldogáló széket, és felé kezdtem vágtatni. Elég maga, tuti, hogy elérem róla a könyvet. Azonban, amikor visszaértem, az iménti magas srác nemes egyszerűséggel leemelte, és elindult vele.

• Megállj! - kiáltottam rá, mire többen is felkapták a fejüket és lepisszegtek.

  Bocsánatkérően néztem körbe és gyorsan a srác után futottam. Mivel hogy ő nem hallotta meg a kiáltásomat. Hatalmasakat lép, alig bírtam utána rohanni. De még a pult előtt elkaptam.

• Állj! Kérlek.. - lihegtem, mire megdöbbenve pislogott rám. - Nekem kell ez a könyv.

• Nekem is.. - mondta még mindig meghökkent arccal.

• De nekem jobban kell. Életbe vágó.

• Hidd el, nekem is. És ha vársz úgy egy – két órát, ígérem, megkapod. - mondta, s tovább indult.

• Most kell! Kérlek... fizetek, ha kell. Nem sok van nálam, - majd bele is túrtam a zsebembe. Tudom, hogy van nálam valahol egy kicsivel több pénz. -

• Ez egy könyvtár, nem kell fizetni a könyvért... - mondta.

• Tudom. De tőled akarom elkéri. Figyu, holnap ZH -t írok, életbe vágó ez a könyv. Könyörgöm... bármit megteszek, csak add most nekem ide. Holnap ígérem, én magam viszem el neked.

• Talán segíthetünk egymáson.

  Fél órával később, egy kávézóban ücsörögtünk, és Paul, a magas srác elmesélte, miért is kell neki a könyv. A húga azt hiszi magáról, hogy leszbikus, vagy legalábbis biszexuális. Paul azt kérte, segítsek neki, adjak tanácsot, mit tegyen a húgával, hogy újra a régi legyen. Bár semmi köze ahhoz, amit én tanulok, de próbáltam tanácsokat adni, hogy megszerezzem a könyvet.

• Szerintem semmi baj nincs azzal, hogy egy kis érdeklődést mutat egy lány felé. A mai kamaszok igen nyitottak az új világra. Csak nekünk nehéz... - mondtam, s közben az járt a fejemben, ha tudnád, hogy meleg vagyok, biztosan nem beszélgetnél itt velem.

Egyébként egészen helyes pasi, ha nincs rajta az a ronda szemüveg. Egyetemista, aki egyedül neveli a 18 éves húgát. Örülök neki, hogy nincs testvérem, és annak is, hogy már huszonnégy éves is elmúltam. Bár csak egy évvel, de akkor is. Mindig is utáltam huszonnégynek lenni, az valahogy nem tetszett.

Elláttam még pár tanáccsal, a biztonság kedvéért elkérte a számomat is, majd végre haza mehettem. Ettem egyet, és neki álltam az olvasásnak. Mindig is imádtam olvasni. Öt évesen tanultam meg olvasni, azóta mindig olvasok valamit. Krimiket, horrort, romantikus és pszicho könyveket is. Mindent, ami érdekel.

Azonban ahogy olvastam a négyszázötvenkét oldalas könyvet, a szemhéjam egyre nehezebbnek bizonyult. Azt hiszem, fáradt vagyok...

***

4.Maya

Reménytelen az életem. A fájdalom, ami a szívemben tombol, egyszerűen legyőzött. Elbuktam, már sokadszorra is. Azt hittem, ha lányokkal kezdek járni, másabb lesz... azt hittem, ők nem bántanak meg, nem csalnak meg és dobnak el maguktól valaki másért. De tévedtem.

Ami talán a legjobban fáj, hogy Renee a legjobb barátnőm volt, és Kitty őt választotta... helyettem?! De ha ez még nem lett volna elég, Kitty megszakított velem minden kapcsolatot. Azt mondta, ő így már nem tud a barátnőm maradni... Ez nagyon fáj. Mert lehet, hogy szerelmes lettem belé, de ugyan úgy a barátnőm is maradt, aki most már nagyon hiányzik.

Már meguntam ezt a folytonos fájdalmat és csalódást. Az életem nagy részét a fájdalom tölti ki... nincs kedvem élni.

Ezért sétáltam ki a hídhoz, a főút mentén. Mély a víz, erős a sodrás... képtelenség, hogy túléljem. És bár órákkal ezelőtt még nagyon is biztos voltam a dolgomba, most így, itt.. a híd külső párkányán állva s a hömpölygő vizet látva elgondolkoztam azon, hogy tényleg akarom -e én ezt az egészet. Megér -e nekem annyit? Nem tudom... de a fájdalom, ami emészt... megöl.

• Na mi van? Nem ugrassz? - kérdezte egy fiú hang a közelből. Ijedtemben majdnem elengedtem a korlátot.

  Körbe néztem, mire egy lila hajút pillantottam meg, nem is olyan messze tőlem. A száján valami seb volt, kicsit ijesztő...

• Tudtam, hogy beszari vagy. - közölte lenézően, majd zsebre dugta a kezét, és elindult az út szélén.

• Várj?! - kiáltottam utána, bár nem tudom miért. Talán mert tetszett.

  Megállt és lassan felém fordult. A szemeim könnybe lábadtak, éreztem, ahogy a sós kis cseppek végig folynak az arcomon, és a mellkasomon landolnak. Visszamásztam az útra, és a fiú felé rohantam. Mintha tudta volna, mire készülök, kezeit széttárta előttem, s ahogy én ráugrottam, ő átölelt, jó erősen. Még soha, senkivel nem éreztem ilyen biztonságban magam. Az illata mámorító volt... egyszerűen megremegett a lábam. Olyan furcsa érzés... pedig nem is ismerem.

• Engedj... mennem kell. - mondta, miközben eltaszított magától.

• Látlak még? - kiáltottam utána. Futva indult el, de közben hátra pillantott a válla fölött.

• Talán.

• Maya vagyok!

• Sam?!

  Sam. - ismételtem meg.

  Az eddigi életem semmi volt, csak a csalódásokból és a fájdalomból állt, s most egy idegen.. egy Sam nevezetű fiú újra reményt adott. Nem csak hogy reményt, új álmot is, egy célt, amiért érdemes élni...

Otthon az üres lakás fogadott, bár már megszoktam. Paul bizonyára még nem ért haza. Mivel éhes voltam, és számítottam bátyám érkezésére, neki álltam a vacsora készítésének.

Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből Samet. Az arcát, a hangját, az illatát, azt az érzést, ahogy ölelt, szorított magához.

Egy órával később megérkezett Paul. Amikor homlokon csókolt, mint gyerekkorom óta minden álló nap, elfogott a bűntudat.

Képes lettem volna végezni magammal, eldobni az életem... amikor a bátyám mindent megtesz értem. Csak ő maradt nekem... és én neki. Anyuék halála óta ő nevel, és tart el engem is abból a kevéske fizetéséből. Én pedig önző dög módjára megint csak magammal foglalkoztam. Az én hülyeségeimmel. Nagyon rosszul éreztem magam.

• Mi bánt? - kérdezte már a vacsora után, amikor a közös mosogatással foglalatoskodtunk.

• Semmi. - hazudtam egy állmosollyal. - Mi volt ma?

• Képzeld, megismertem egy totálisan lökött fazont, azt hiszem... be kell, hogy mutassam neked. - mosolygott.

• Rendben van. - feleltem. - És ki ő?

• Egy... tanuló. Az „Éden Lakban” pultos fiú. Howlnak hívják...

• Az jó kis hely. Akkor holnap menjünk el együtt hozzá. Kíváncsi lettem rá... - vallottam be. Csak nem meleg lett a bátyám?

• Én nem tudok menni, dolgom van...de te nézz be hozzá. Mond meg, hogy a húgom vagy.

• Oké.

  Letusoltam, és kimostam a hajamat is. Miután megtörölköztem, leültem a tükör elé, és a hajamat kezdtem fésülgetni.

  Sohasem értettem, miért nem tudnak úgy szeretni az emberek, mint én őket. Nem vagyok csúnya, még csak kövér sem vagyok. Mindig oda figyelek mindenkire... de amikor járok valakivel, azt akarom, hogy én legyek a legfontosabb a számára. Én legyek az első. Csak hát ez soha nem jön össze.

***

5.Sam

Richard nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen öccsén, aki csak ült a vízsugár alatt. Mindenük csupa víz lett. Aztán mégis csak jobbnak látta, ha leszidja öccsét, ezért hát megköszörülte a torkát, arcára bosszús tekintetet erőltetett.

• Mi a francot csinálsz? Megőrültél? - kiáltotta, és felrángatta testvérét a kanapéról, ami már tocsogott a víztől.

• Ne érj hozzám! - kiáltotta dühösen Sam.

• Fogd be! Tönkre tetted a bútorokat.. az egész ház vízben úszik és még neked áll feljebb?

• Nem direkt volt!

• És most mihez kezdjek?! - Richard reménytelenül nézett körbe a már bokáig érő vízzel telt szobában.

  Sam bánatosan bátyjára nézett, majd felkapta a dzsekiét és kirohant. Nem tudta, hová megy, csak az volt biztos: „El innen, el innen jó messzire.”

  Már hűvösödött az idő, és a vizes ruhák miatt még jobban fázott. Nem tudta mitévő legyen, aztán eszébe jutott Daniel, a pasas, aki cigit adott neki. Jobb ötlet híján oda ment.

  Felcsöngetett, s Dan már be is engedte. Mire Sam felért, a férfi már az ajtóban várta, kedves, csábító mosolyával. Beljebb tessékelte, s miután Sam elhadarta neki, mi is történt, Daniel tarkón ragadta, majd olyan szenvedéllyel csókolta meg a fiatal fiút, hogy az kis híján össze esett.

  A csókok közepette egyre több ruha került le, s ők valahogy a hálószobába kerültek. Az érintések és az aprócska csókok szenvedélyre lobbantották mindkét fiút, s hihetetlen vággyal tették egymásévá a másikat, egy éjszaka alatt többször is.

  Teljesen kimerülve szuszogtak egymás mellett a vaksötét szobában, majd pillanatok alatt el is nyomta őket az álom.

  Sam Richarddal álmodott, valami őrült baromságot, de az álom végén elmondta, mennyire is szerelmes bátyjába. Ő azonban ellökte magától, s az az undorodó arckifejezés, amellyel ránézett, összetörte Samet, még ha csak egy álom is volt. Zihálva ült fel az ágyban, már világosodott odakint. Jobb oldalán Daniel szunyókált még édesen, s hogy ne zavarja meg, halkan mászott kis. Összeszedte a ruháit, amiket tegnap este a nagy hévben szanaszét dobáltak, majd kilopózott.

  Az utcák még csöndesek voltak, néhány autós igyekezett valahová, és elvétve egy – két ember is sétált ezen a hűvös reggelen. Sam a nyakáig felhúzta a már megszáradt pulóver cipzárját, s a süsüt is feltette. Fejében újra és újra lejátszódtak a tegnap este történtek, az, amit Daniellel tett, többször is. S álmából bátyja arca, amely elszorította Sam szívét. Teljesen belefeledkezett a gondolataiba, ezért is nem hallotta meg, hogy egy autó rádudál. Fél perccel később Maya, a tegnapi lány rohant utána és hatalmas mosollyal köszöntötte.

• Sam?!

• 'reggelt. - köszönt a fiú közömbösen.

• Elvigyünk valahová? A bátyám dolgozni megy... de én épp vásárolni indulok. Nincs kedved velem jönni?

• Mennyi az idő? - kérdezte Sam.

• Hajnali 3. - nevetett kényszeredetten a lány.

• És te most mész vásárolni? Nincs is nyitva semmi.

• De... na jó, nem vásárolni megyek. Egy fiúval találkozom... a bátyám barátja. Esetleg elkísérhetnél.

Sam elhúzta a száját, de tudta, hogy nincs értelme haza mennie. „Haza”?! Richard lakása nem is az otthona. Soha nem volt és nem is lesz. Elhatározta, hogy gyűlölni fogja bátyját. Ezért hát beleegyezett, s elkísérte Mayát. Paul, Maya bátyja beszélgetett kicsit a fiúval, de Sam nem mutatott túl nagy érdeklődést iránta. Egyszerűen nem volt kedve beszélgetni.

Amikor megérkeztek, egy kis kávézó előtt álltak, amire az „Éden Lak” felirat volt felfestve.

Belülről egészen kellemes kis hely volt. A pult mögött egy éjfekete hajú fiú ácsorgott, hiszen egy ember volt csak a kávézóban, de ahogy Sam látta, már az az egy vendég is megkapta a csésze kávéját és egy tál reggelit.

Egyenesen a pulthoz mentek, s a lány édesen mosolyogva ült fel az egyik barna üléses bárszékre. Sam követte a példáját, csak mosoly nélkül.

• Jó reggelt. Mit adhatok, - kérdezte a férfi lágyan mosolyogva. Samnek nem volt szimpatikus a pasas.

• Az én nevem Maya Wayn... a bátyám küldött. Paul Wayn... - mondta a lány.

• Oh, persze... Paul. Nem gondoltam, hogy ilyen korán ide küld. - nevette el magát a férfi, majd kezet nyújtott a lánynak. - Howl Anderson. - mosolygott a lányra, majd Sam felé fordult és neki is kezet nyújtott.

• Sam Norton. - rázta meg Samuel a felé tartott jobbot.

• Véletlenül nincs egy Richard nevezetű bátyád?

• De...

• Nahát, milyen kicsi a világ. A bátyád a barátom... rendes fickó. Minden nap fogyaszt nálunk... - mosolygott továbbra is a Howl nevezetű pasas.

• Remek. Akkor kajálok egyet, írd az ő számlájára. - mondta Sam, miközben maga elé kapta az étlapot és elmélyülten olvasgatni kezdte. - Hé.. Maya?! Te is egyél.. a bátyám vendége vagy. - vigyorgott gonoszan Sam, majd folytatta az olvasást.

  Annyira nem foglalkozott a körülötte lévőkkel, de hangfoszlányokat hallott Maya és Howl beszélgetéséből. Egészen jól kijöttek egymással, a hangokból ítélve flörtölgettek egymással. Ez kicsit bosszantotta, ezért próbált nem oda figyelni. Mikor kiválasztotta az ételt, perceken belül megkapta a reggelijét és enni kezdett. Legalább addig sem foglalkozott az idegeskedéssel. Úgy érezte, elárulták. Maya tegnap úgy viselkedett, mintha azonnal belé szeretett volna, most meg az orra előtt flörtöl ezzel a Howllal. Miután mindent magába tömött, büfögött egy nagyot, amire a két beszélgető is oda nézett.

• Mentem. Jól elvagytok ti... nem kellek én ide. - mondta gúnyosan, majd elindult kifelé.

  A mellkasa egyre csak sajgott, mintha valaki rajta ülne. A fejében ezer gondolat kavargott, nem tudta mi tévő legyen. Mindenki ellene van, úgy érezte, nem számít ő már senkinek. Sem a szüleinek, hisze lepasszolták a bátyjának... akinek szintén nem kell, mert csak bajt hoz rá, és ennek a lánynak sem... pedig azt hitte, végre valaki olyat talált, aki szereti. De úgy érezte, átverték.

  
  

***

6.Maya

Sam felállt és szomorú szemekkel nézett ránk, majd így szólt.

• Mentem. Jól elvagytok ti... nem kellek én ide.

  S már ment is kifelé. Legszívesebben azonnal felpattantam volna, de a báttyám megkért, hoyg beszéljek Howlal. Bár eddig semmi komolyról nem volt szó... talán nem lenne baj, ha később jövök vissza. Nem akarom hogy Sam megint eltűnjön. Talán soha többé nem láthatom, ha most hagyom elmenni. Ezért hát felpattantam, és utána rohantam. Mielőtt kiléptem volna, visszanéztem a megdöbbent Howlra.

• Ne haragudj... -csak ennyit mondtam, s már rohantam is Sam után.

  Gyorsan haladt, alig bírtam utána rohanni.

• Sam?! Sam várj meg! Kérlek... Sam?!

• Minek jössz utánam?

• Veled akarok lenni. - mondtam őszintén. Nincs mit titkolni előtte.

• Minek? Azzal a Howl gyerekkel igen csak elvoltál.

• Howl a bátyám haverja... beszélnie kellett volna velem valamiről.. - Sam még mindig gyorsan lépkedett, én meg alig bírtam rohanni utána. Az oldalamba hasított, ezért hát megálltam. - Sam?!

  Végre megállt, és visszajött hozzám. Csak egy lépésre volt tőlem, s én ezt a kevés távolságot is megszüntettem. Lábujjhegyre emelkedtem, és megcsókoltam. Nem lökött el, de nem is szorított magához. Csak viszonozta a csókot. Aztán hátrált, és tovább indult. Nem tudtam, mit tegyek, vagy mit akarhat. Álltam ott és néztem ahogy egyre távolabbra kerül tőlem.

• Na mi van? Nem jössz? - szólt hátra nekem. Elmosolyodtam, és boldogan futottam oda hozzá. Megfogta a kezem és így, kéz a kézben mentünk tovább.

  Hideg volt, és még mindig korán. Mivel Paul már javában dolgozik, eszembe jutott, hogy esetleg elmehetnénk hozzánk. Ott meleg van, és mégis csak házban lennénk, nem az utcán.

• Sam?

• Hm?

• Átjössz hozzám? - rögtön felém fordult, és érdeklődve nézett.

• Menjünk. - vont vállat és engedte, hogy a jó irányba tereljem magunkat.

  Alig fél óra alatt haza értünk. A lakásban jó meleg volt, hiszen még parázslott a kandallóban rakott tűz. Miután levettük a pulcsikat, a konyhába rohantam, és készítettem teát. Kellemes volt a forró bögrére tapasztani az elfagyott ujjaimat. Samnek is vittem, de ő csak belekortyolt, majd az asztalra tette. Leültünk a kanapéra, én meg betettem valami filmet. Bár valahogy nem tudtam a filmre koncentrálni, hiszen Sam egy karnyújtásnyira sem ült mellettem. A szeme csillogott, mindene olyan vonzó volt. Soha életemben nem láttam ilyen tökéletes embert. És azt hiszem... még soha, senkit nem szerettem ennyire.

  Rám sandított, majd vigyorogni kezdett. Éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság. A következő pillanatban már a számon érezhettem az övét.

  Mindenemet a forróság vette hatalmába, úgy éreztem, menten elolvadok a kezei között. Minden csók lett, érintés és szenvedély. Tudtam, hogy nem jön haza Paul, mégis eleinte kellemetlenül éreztem magam meztelenül feküdve a kanapén. Aztán mégis csak elfelejtettem mindent, azt, hogy meztelen vagyok, azt, hogy bárki bejöhet... mert Sam ott volt, s most már egymáshoz tartozunk.

  Órákkal később is ott ültünk, már felöltözve. Sam körbe nézett a házban. A falakon lógó diplomát, oklevelet és „dicséreteket” nézegette, amiket a bátyám kapott orvosi pályafutása alatt. S bár évek óta ő a hónap dolgozója, nem tesz ki semmit a falra.

• Doki a bátyád?

• Igen. - helyeseltem.

• És vannak itthon cuccai?

• Mire gondolsz? - kérdeztem meglepődve.

• Például injekcióra... tű meg ilyenek. - mondta felém fordulva.

• Igen... azt hiszem... - valamiért nem tetszik, hogy ezt kérdezi. - Miért?

• Majd meglátod. Keress elő párat. Nem sokára visszajövök. - mondta, s belebújt a pulcsijába. Mielőtt bezárta volna az ajtót, rám nézett. - Szeretlek.

  A szívem hatszor olyan gyorsan vert, mint általában, a szemeim is könnybe lábadtak a boldogságtól. Kiáltani tudtam volna az örömtől, ami átjárt. Végre... végre valaki, akit szeretek, és az viszont szeret.

***

3. 

7.Richard

Idegesen mászkált a lakásban, aggódott öccséért. A tegnapi veszekedés után eltűnt a fiú, s már dél is elmúlt, de Samnek nyoma sem volt. Nem tudta, mi tévő legyen. Hívja a rendőröket? Azok csak 24 óra elteltével kezdik keresni... a szüleiket fölösleges lenne zaklatni, úgy sem tudnak segíteni. Haza úgy sem tud menni, mivel se pénz nem volt nála, sem pedig iratok.

Belebújt a kabátjába, és útnak indult, hogy megkeresse Samet. Pénztárcájában lault egy régebbi kép róluk, s azon még csak 15 évesek voltak, de azt mutatta az embereknek, akiket megkérdezett. Senki sem látta a környéken. Reménytelenül kódorgott a városban, aluljárókat, sikátorokat járt be, s egyre jobban eluralkodott agyában egy gondolat, hogy baja esett. Úgy vélte, segítségre van szüksége. A telefonjáért nyúlt, s egyetlen igaz barátját hívta. Howlt.

• Igen? - Howl hangja fáradt volt, rekedtes. Bizonyára aludt.

• Howl? Itt Richard.

• Szervusz Richard, mi történt?

• Találkozhatnánk? Mondjuk tíz perc múlva az Éden Lakban?

• Persze. Azonnal ott vagyok.

  Richard zsebre vágta a mobilt, s a megbeszélt helyre igyekezett. Mire oda ért, barátja is ott várakozott. Egy mosollyal fogadta, de Richard nem képtelen volt elmosolyodni. Idegesen tessékelte be Howlt a kávézóba, s leültek az első asztalhoz. Rendeltek két kávét, amit Howl munkatársa hozott ki.

• Mi az? Nyúzottnak látszol... - kezdett bele Howl, miközben a kávéját kortyolgatta.

• Az öcsém eltűnt. - lehelte ki gondterhelten Richard.

• Sam? Ugyan.. csajozik. - nevetett Howl.

• Mi? Miből gondolod?

• Hajnalban, amikor még dolgoztam, itt volt egy lánnyal. Igazából a lány jött hozzám, Sam pedig elkísérte. Féltékeny lett rám az öcséd.. ezért bevágta a durcát és elment, a lány meg utána. Gondolom együtt vannak valahol. - mondta mosolyogva Howl, miközben visszagondolt a hajnalban történtekre.

• Azt mondod, ez hajnalban volt. De akkor is, már este van?!

• Fél hét van, Richard. Az öcséd már elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magára. A lány meg... vigyáz rá, ne aggódj.

• Ki ez a lány amúgy? Minek jött hozzád?

• Vicces történet és kicsit hosszú.

• Nem baj, mond. Legalább addig sem idegeskedek Sam miatt. - a mai nap folyamán most először mosolyodott el Richard, s Howl belekezdett a mesélésbe.

A kávét felváltotta némi alkohol, s egy – két órával később már meg is feledkezett Richard az aggodalomról. Jól érezte magát, önfeledten nevetgélt Howlal, aki hasonló állapotba került az alkoholtól, mint Richard.

Egymást támogatva indultak el Howl lakására, mivel az volt a legközelebb. Épp hoyg beértek, el is terültek a puha, bolyhos szőnyegen. Röhögtek magukon, az estén és csak úgy a semmin is.

• Howl? - szólalt meg Richard.

• Mi az? - kérdezte Howl.

• Szeretlek, haver... - s a következő pillanatban megcsókolta Howlt.

  Az alkohol elvette az eszét, de segített is feloldódni, hogy elmondhassa az igazat. Józanon sohasem lett volna képes elmondani legjobb barátjának, hogy mit érez iránta, már a középiskola óta. Talán az alkohol miatt, talán azért, mert tényleg nem akarta, de Howl nem tolta el magától Richardot, sőt. Magára vonta, s csókolózás közben a hátát simogatta, a karját, s olykor a hajába is túrt. Mindene bizsergett, és szinte biztos volt benne, hogy józanon másképp látják majd, de most, ebben a mámoros pillanatban csak is Howlt akarta. Miután lekerültek a ruhák, a csókok közepette minden csak érintés lett, s lassú, ringatózó tánc, amit együtt jártak, szinte összeolvadva. Oly rég óta vágyott Howlra, erre a pillanatra, amikor ők ketten eggyé válnak. S most végre beteljesült.

  A telefon csörgése ébresztette Richardot. A feje csak úgy sajgott a tegnapi iszogatástól, de ahogy a mellette szundikáló Howlra nézett, egész belefeledkezett a fájdalomba. Ám a telefon csak nem hagyta abba, s hogy a még mindig alvó Howl ne ébredjen fel, kiment a konyhába, hogy felvegye.

• Igen?

• Jó reggelt, Richard Nortonnal beszélek? - kérdezte egy ismeretlen női hang.

• Igen, én vagyok az. Miben segíthetek? - kérdezte mosollyal az arcán. A tegnap este óta képtelen levakarni a képéről. Forró vizet engedett egy bögrébe, amibe egy teás filtert dobott.

• Áll ön rokoni kapcsolatban egy bizonyos Samuel Nortonnal?

• Igen.. a bátyja vagyok. Történt valami? - aggodalom lett rajta úrrá. A nagy szerelemben el feledkezett az öccséről.

• És tud róla valamit?

• Nem... igazából tegnap előtt este óta nem láttam... de mi történt? Miért kérdez ilyeneket? - megijedt Richard. Howl közben kikászálódott az ágyban és épp Richard mellé lépett, amikor meglátta, milyen zaklatott is a férfi.

• Uram, be kellene jönnie a hullaházba. Azt hiszem az öccse... meghalt.

• Meghalt?! - ismételte meg elfúló hangon, s kezéből kiesett a teásbögre, amely hangos puffantással tört ezer darabjára.

  Howl is ijedten kapta fel a fejét, s mikor meglátta szerelme könnyes szemeit, s sápadt arcát, elvette a telefont.

• Uram, itt van még? - kérdezte a nő.

• Igen.

• A St. Hope kórház hullaházába jöjjenek kérem. Részvétem...

  Azzal letette a nő, s csak a sípolás hallatszott.

• Meghalt?! Sam.. megaht?! - lehelte szinte hang nélkül, majd kitört belőle a sírás.

  Howl letérdelt elé, s szorosan magához szorította. Még ő maga se tudta feldolgozni a hallottakat, de legalább neki észnél kell maradnia. Talán nem ő az, talán csak egy hozzá hasonló kamasz..

• Richard?! Richard hallasz? - rázta meg zokogó barátját. - Be kell mennünk, meg kell nézni, hogy ő -e az?! Talán csak összekeverték... Richard erősnek kell lenned.

• Igazad van... - állt föl, de szemeiből még mindig patakokban folytak a könnyek.

Mindketten felöltöztek, majd taxit fogtak és elindultak a kórházhoz. Mindketten imádkoztak, hogy téves legyen...

A hullaház hideg levegője, s fertőtlenítőtől bűzlő légköre fagyos volt. Három rendőr várta az érkezőket, két orvos és Paul... Paul Wayn.

Howl torka elszorult, amikor meglátta a férfit. Tudta, hogy nincs remény. Kezet fogtak az érkezőkkel, majd bevezették őket egy terembe, ahol két letakart test feküdt. Richard egyre csak azt hajtogatta, „ne ő legyen, kérlek istenem, add hogy ne Sam legyen az”, de amikor az orvos felhajtotta a lepedőt, Samuel Norton falfehér arcát pillantották meg.

-Ne?! Ne... Sam?! Nem lehet?! - kiáltozta zokogva Richard, s öccse holttestére hajolt, hogy megölelje azt. - Nem lehet, Sam?! Sam?! - kiáltotta reménytelen, fájdalmas hangon, s még a rendőr nő is felzokogott a szívszaggató jelenet miatt. Howl szemei is ontották a könnyeket, de próbált erős maradni. Barátjához lépett, és megpróbálta elhúzni onnan.

-Ne?! Nem! Hagyjál! Sam csak alszik, fel fog ébredni! Megvárom, be kell takarni.. - s miközben ezeket ordítozta, betakarta öccse jéghideg testét és ölelte, bár tudta, hogy nem igaz. Sam halott.

Mindeközben Pault is szembesítették a ténnyel, hogy a húga, Maya Wayn fekszik a másik fémasztalon, holtsápadtan, összevagdosott arccal, csak úgy, mint Sam.

Mindkét hozzátartozó reményvesztetten zokogott, Paul mégis erősebbnek bizonyult.

• Lehet.. lehet tudni, hogy mi történt? - kérdezte el -el csukló hangon Paul a rendőrfőnöktől.

  A rendőrök összenéztek, majd a együtt a dokihoz fordultak, aki egy nagyot sóhajtott, s tekintetét Samre és az őt ölelő Richardre emelte.

• A boncolásból kiderült, hogy a fiatalok kábítószer hatása alatt álltak. Minden bizonnyal nem voltak tisztában, mit is tesznek.

• Elloptak egy autót, amivel később egy kamionnak ütköztek. Túl gyorsan hajtottak és az ütközéstől elveszíthették az irányítást az autó felett. Ezért tértek le az útról és zuhantak le a város szélénél a völgybe. Szerencsére az autó nem robbant fel.. és valószínűleg a fiú, Sam túlélhette, mert néhány méterre az autótól találtuk meg őket. Maya már halott volt, de Samuleben még volt annyi lélekerő, hogy kiszedje a lányt az autóból és arrébb vonszolja. Ezért nem égtek meg, amikor felrobbant a kocsi. A robbanásra lett figyelmes néhány táborozó, ők hívták ki a mentőket és értesítettek minket... de már esélyük sem volt.

  Egy órát kaptak az elbúcsúzásra, s Richard minden egyes percben bocsánatért esedezett, mert kiabált öccsével.

• Annyira sajnálom Sam. Annyira... nem akartam, hogy ez történjen... csak meg akartalak büntetni egy kicsit.. de nem így. Nem akartam ezt Sam?! Sam, úgy szeretlek.. szeretlek... kérlek, ne haragudj rám.

Némiképp megnyugodva, se semmiképp sem boldogabban ült Richard a kanapén. Csak meredt a kezében tartott telefonra. Bár megszakad a szíve a fájdalomtól, el sem tudja képzelni, mi fog történni a szüleivel. Mert el kell mondania nekik.

• Akarod, hogy beszéljek velük én? - kérdezte Howl, s megfogta Richard kezét.

• Nem, ez az én feladatom... -nagyot nyelt, majd tárcsázni kezdett. Könnyei ismét potyogni kezdtek, s a torkában érzett gombóc még nagyobb lett, akár csak a fájdalom, ami a mellaksát kínozta.

• Hallo, Richard, te vagy az? - kérdezte édesapja mosolygós hangján.

• Én vagyok az, apa.

• Baj van, fiam? Furcsa a hangod, mintha...

• Apa?! Sam... Sam meghalt... - lehelte ki majd ismét csak kitört belőle a sírás.

  A vonal túlsó végéből hallatszott, hogy többször is megpróbál mondani valamit az apjuk, de mégsem jön hang. Csak a szipogás hallatszik, s a háttérben édesanyja hangja, aki kérdezgeti, „Mi a baj?”.

  Percekkel később mindenki sír, s Richardnak el kellett mondania, amit az orvos és a rendőr mesélt nekik. A szülők kétségbeesetten zokogtak a vonal túlsó végén, akár csak Richard.

• Annyira sajnálom... nem, nem tudtam rá vigyázni, pedig nekem kellett volna. Ott kellett volna lennem?! - suttogta sírva Richard.

• Fiam, kérlek, ne mond ezt. Nem a te hibád...

***

Egy héttel később, a szülővárosukban, Nashwillben tartották Samuel temetését. Eljöttek a barátok, iskolatársak, ismerősök, rokonok, a szülők, Richard és vele Howl is. A pap elmesélte, milyen volt a fiú, s a jó dolgokra emlékeztette az összegyűlteket. Szívszaggató beszédét senki sem tudta végig állni sírás nélkül. A búcsúkor koszorúkat, virágokat raktak a koporsóra, amit le eresztetek a földbe, majd lassan betemették. A sír fölött fekvő táblába ez volt vésve:

„Nyugodj békében Samuel Norton”

(1991.03.15 – 2011.10.25.)

„Síromnál ne hullass könnyeket, nem én fekszem itt, nem haltam meg. Én vagyok a hűs nyári szellő, csillogó hó, folyóparton a kő. Ne gyászolj, töröld le könnyedet, nem haltam meg, e sír engem el nem temet. „

Kép Sam sírjáról:

http://emonoidredi.deviantart.com/#/d4dwi73